A MEOSZ kérése nyomán hamarosan érkezik a kormányzati segítség a mozgáskorlátozott embereknek

Tisztelt Egyesületi Vezetők, Tisztelt Egyesületi Tagok! Kedves Barátaim!

Az elmúlt napokban ingyenesen hívható zöldszám létrehozását kértem az Operatív Törzstől a mozgáskorlátozott emberek védelmében a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán. A több százezer mozgáskorlátozott ember nevében megfogalmazott kérésünket dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Operatív Törzs vezetőjéhez, valamint dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízotthoz juttattam el. A mai napon, 2020. március 18-án érkezett tájékoztatás szerint kérésemet továbbították az illetékes szervek felé és már dolgoznak a központi, szervezett megoldáson.

A MEOSZ elnökeként felelősen eljárva fordultam segítségért annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek számára az Operatív Törzs alakítson ki egy olyan éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonvonalat, melyen jelezhetik, hogy a koronavírus megbetegedéssel összefüggésben otthonukban egyedül és ellátás nélkül maradtak. Kértem, hogy mielőbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket a zöldszám létrehozása iránt, hogy egyetlen ember se maradjon ellátatlanul. Ahogy azt már korábban is nyilatkoztam, az ingyenesen hívható zöldszám létrehozását az indokolja, hogy az egyébként is sokszor nehéz körülmények között, gyakran kétfős mikroháztatásokban élő mozgássérült emberek, az egyik családtag kiesése esetén még súlyosabb helyzetbe kerülhetnek. Azok a családok pedig fokozottan ki vannak téve a veszélynek, ahol mozgáskorlátozott
gyermeküket, vagy idős családtagjukat egyedül ápolják. Ebben az esetben a gyermek, súlyosan fogyatékos vagy idős személy maradhat magára, ellátás nélkül. A MEOSZ álláspontja szerint a zöldszám biztosításának célja az, hogy a szükség helyzetbe kerülő személynek legyen lehetősége azonnali, ingyenes segítséget kérni saját maga vagy otthon maradó családtagja számára.

Budapest, 2020. március 18.

Kovács Ágnes elnök


Nyomtatás