Elmarad az év végi összejövetelünk

Széleskörű konzultáció után – elnökségi tagok, felügyelőbizottság tagjai, az elnökségi ülés meghívottai, a vendéglátó CAMPUS vezetése, a Rudas iskola vezetése, Juhos Melinda, Nagy Ferenc előadók – az alábbi indokok alapján

tájékoztatom az érdekelteket, hogy

a körülmények kedvezőtlen alakulása nevezetesen a pandémia erőteljes terjedése – nagy számú megbetegedés és halálozás – vírus gyökeres változása, erőteljes fertőzőképessége – új törzsek megjelenése Omikron – hozzá kapcsolódó rendelkezések miatt – védettségi igazolvány, zárt térbeli maszkhasználat – az egészség védelme érdekében – a nagy számú társas kapcsolatok –

egyesületünk által a 2021. december 8. 16.00 órára a CAMPUS-ba meghirdetett mikulás, karácsony- és újév köszöntő, valamint évbúcsúztatója, elmarad.

A környező országok vírushelyzetének tanulmányozása (pl: Szerbiában, ahol nagyon nagy fertőzöttség után most már elcsitulni látszik a járvány) és a várható fejlemények alapján előre jelezhető, hogy kb. 6-8 hét múlva talán a járványgörbe minimumához közelít, és akkor biztonságosabban megtartható egy hasonló rendezvény. 

Terveink szerint az elmaradt rendezvényt a farsangi időszakban (január 6. és március 2. között) https://nevezetesnapok.hu/egyeb-nevezetes-napok/farsang-2022/ a körülmények figyelembevételével pótoljuk.

F O N T O S:

Aki úgy tervezi, hogy az elhalasztott rendezvényen is részt kíván venni a színházi és más hasonló gyakorlatok alapján az erre rendezvényre befizetett részvételi díjak érvényesek. A részvételi szándékot, kérjük jelezzék Marschalkó Ferencnének.

Azok, akik nem kívánnak részt venni a farsangi rendezvényünkön, a befizetett összeget a 2022. évi tagdíj rendezésre fordíthatják, mely összege 1500 Ft/év, vagy az összeg visszatérítését kérhetik.

Aki az összeg visszatérítését kéri, azt egy alkalommal (később meghatározandó időpontban) az egyesület irodájában Marschalkó Ferencnétől veheti át. A döntésről kérem, hogy Marschalkó Ferencnét értesíteni szíveskedjenek, például az egyesület hivatalos szolgálati mobilján a 06 20 469 08 09 telefonszámon. Ezen a telefonszámon jelentkezőket minden esetben visszahívja Marschalkó Ferencné. 

A kellemetlenségért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük és köszönjük!

Szeretetteljes, kellemes karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánva tisztelettel:

Kondor László                                                 Farkas Zsolt

egyesületi elnök                                             alapító elnök


Nyomtatás