Ismét bocca versenyt rendeztünk az MMK-ban

A tavalyi év után a terveknek megfelelően 2023. július 8-án 9.30-tól nagyon kellemes időben – már-már kánikulában - az MMK udvarán ismét megrendezésre került a MEEE szokásos éves bocca versenye.

Szép számmal jelentkeztek a versenyre, de az előzetes érdeklődés az előző évekéhez képest kissé elmaradt. Tovább rontotta a helyzetet, hogy többen - valószínű az idő drasztikus melegedésének kezdete miatt köztük már hagyományosan évek óta résztvevők közül – az utolsó pillanatban mondták le részvételüket.

Az egyéni versenyben 6-an vettek rész körmérkőzéses formában:
Radványi Istvánné; Kovács Ákosné; Mogyorósi Imréné; Rácz Sándor Károlyné; dr. Szuhárné Tímár Katalin; Farkas Zsolt vett részt (a sorrend a végeredményt tükrözi).

A verseny tényleges lebonyolításában Szilágyi Miklós és Kovács Ákos vett részt.
A verseny adminisztációs munkáit Kondor László látta el.
A versenyt megtekintette: Samu József.

Szerencsére korán kezdődött a verseny, s mire nagyon meleg lett véget is ért, amely egy jó kis beszélgetéssel ért véget addig, míg megszületett a végeredmény. Mivel hat résztvevő volt, így a versenybizottság úgy döntött, hogy egy 6-fős csoportban körmérkőzéses formában döntik el a cím sorsát.
A cél az volt, hogy mindenki a lehető legtöbb mérkőzést játssza, kellemesen töltse el a délelőttöt, és a verseny legfeljebb délben befejeződjön. Így mindenki végül is 5 mérkőzést játszott, és így 11.25-re bejeződött a verseny.

A mérkőzések három nyert szettig tartottak. A mérkőzéseket Kovács Ákos és Szilágyi Miklós vezették, az adminisztrációját Kondor László látta el. Ezúton köszönöm munkájukat.
A verseny izgalmasan alakult, mert 4 fő is azonos pontszámot ért el (6 pont - 3 győzelem 2 vereség ért el), így az első négy helyezést nüansznyi különbség - a szettek aránya - döntötte el.

Köszönöm minden közreműködőnek, résztvevőnek, szervezőnek és megjelentnek, hogy hozzájárult az egyesület újabb sikeres rendezvényének lebonyolításához. Bízom benne mindenki jól szórakozott!

Kondor László
versenytitkár


Nyomtatás