Kovács Ákosné Kata



Kovács Ákosné Kata

Vezető - Kézműves klub

 

Telefonszám: 

Email cím: 



Bemutatkozás


Kovács Ákosné születetett: Zsigmond Katalin

1973. 11.24.-én születtem Dunaújvárosban. Általános Iskolai tanulmányaimat a Nagyvenyimi Általános Iskolában végeztem 1980-1988-ig., majd 1988-90-ig a Rudas László Szakközépiskolába folytattam tanulmányaimat Gép-és gyorsíró szakon. Azután a Dunaújvárosi Főiskolán elsajátítottam angol nyelvű számítógépes ismereteket. 13 évet az egészségügyben dolgoztam, mint osztályos adminisztrátor.

Születésem óta mozgáskorlátozottként élek, ezért rokkant nyugdíjas vagyok. Szabadidőben szeretek kézimunkázni, kreatív dolgokkal foglalkozni. A Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagja vagyok a kezdetek óta. Nagyon örülök, hogy ezt a megtisztelő posztot betölthetem hogy vezetője lehetek a kézműves műhelynek. Bízom benne, hogy sorstársaimmal együttesen szép dolgokat készítünk, és örömet okozunk vele másoknak is és magunknak is. Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt a kézműves műhelyben. 


Nyomtatás