Idegenvezetők Világnapja 2020. február 20 – 23.

Fedezze fel a kultúra, a gasztronómia és a kiemelkedő sportesemények fővárosát, Budapestet!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) annak Idegenvezetői Továbbképző Központjával együttműködve immár két évtizede szervezi meg fővárosunkban az Idegenvezetők Világnapját. A rendezvény társszervezői a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), valamint a Bevásárló és Tematikus utcák menedzsmentje (BUM). Az eseményen idegenvezetők önkéntes munkával mutatják be a nevezetes épületek, utcák, emlékművek múltját, jelenét, kultúráját, értékeit az érdeklődők számára.

A 90-es évek eleje óta hagyományosan mindig február utolsó vasárnapján tartják a Világnapot, amely során a hazai közönség számára nyújtott ingyenes vezetésekkel hívják fel a figyelmet az idegenvezetők értékközvetítő munkájára, népszerűsítik az idegenvezetői szakmát. A nagy érdeklődés következtében azonban mára már több napos programmá nőtte ki magát a Világnap, múzeumok, intézmények nyitják meg kapuikat, hogy betekinthessünk azok rejtett kincseibe.

Február 23-án, vasárnap a központi programok helyszíne a Bálna Budapestben lesz (www.balnabudapest.hu). Innen indulnak, és ide érkeznek a városnéző turistabuszok, valamint mozgáskorlátozott érdeklődők számára rendelkezésre álló mikrobuszok. A túrákon ingyenesen, de csak előzetes regisztrációval lehet részt venni. A Bálnában turisztikai kiállítással, kézműves bemutatóval is készülnek. A helyszín teljesen akadálymentes.

Február 20, 21, 22 és 23-én gyalogos túrák, tematikus séták is indulnak a város különböző pontjairól többnyire épületbejárásokkal, köztük néhány akadálymentesen bejárható helyszínnel is, melyek ajánlhatók kerekesszékkel közlekedők számára is. Ezek közt vannak olyan séták és hajós programok, amelyeken csekély összegű díj befizetésével lehet részt venni, és a legtöbbre előzetesen regisztrálni kell. Az elmúlt években több mint 100 sétát szerveztek. Lesznek olyan programok is, amelyekhez látássérültek, hallássérültek is csatlakozhatnak. Ezekre a megfelelő segítséget biztosítják.

Mikrobuszos túrák mozgáskorlátozott emberek részére

2020. február 23-án, vasárnap városnéző túrákat indítunk idegenvezetővel azoknak, akik a nagy autóbuszokra nem tudnak felszállni. Ehhez a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara biztosít 2 db rámpával vagy lifttel ellátott BKV mikrobuszt, amelyek mindegyikén 3 vagy 4 kerekes székes hely és 4-5 ülőhely van. Fontos! Kérjük, mindenki hozza magával a parkolási igazolványát, ha van.

Indulás: a BÁLNA BEVÁSÁRLÓKÖZPONT (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.)
Szabadság híd felöli főbejárata elől
Indulási időpontok: 10.30-kor és 13.00 órakor

Útvonal (tervezett):
Bálnától - Rakpart - Szabadság híd után egy kunkorral lámpán át feljönni a Vámház körútra, végig a kis körúton (Vásárcsarnok, Kálvin tér, Nemzeti Múzeum, ELTE, Astoria, Zsinagóga, Invalidusok háza, Deák téri templom, Erzsébet tér) - Andrássy út - Hősök tere - Állatkerti körút - Koós Károly sétány - Andrássy út -Bajcsy Zs.út - Szent István krt. - Margit híd - Bem rkp. - Fő utca - Clark Ádám tér - Lánchíd - Széchenyi téren körbe - vissza: Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János u. - Dísz tér - Szentháromság tér - Hess András tér - Fortuna utca - Kapisztrán tér - Úri utca - Dísz tér - Palota út - Dózsa György tér- Tabán - Hegyalja út - Szirtes út - Gellérthegy/Citadella, ott körbe – Szirtes út - Kelenhegyi út - Gellért fürdő - Szent Gellért tér - Petőfi híd - Bálna.

A mikrobuszos túrán térítésmentesen, de csak előzetes regisztrációval lehet részt venni. A csatolt jelentkezési lapot kérjük kitöltve legkésőbb február 18. délig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre elküldeni. Érdeklődni lehet Caesar Évánál a 20 / 518 1316 számon, vagy az említett email címen.

(Azok a mozgáskorlátozott személyek is érdeklődhetnek és kérhetnek a fenti elérhetőségeken segítséget, akik fel tudnak szállni a nagy buszokra, de az internetes jelentkezés gondot okoz számukra.)

Hogyan juthatunk el a Bálnához? Hol parkolhatunk?

Gépkocsival:
1. Déli irányból (a Petőfi híd felől) a Közraktár utcán végig, a Bálna mellett elhaladva balra, majd a parkolást jelző táblát követve rögtön ismét balra fordulva behajtunk a Bálna busz-parkolójába, ahol a turista buszok állnak. Egyenesen továbbhaladva jobbra elérjük a mélygarázst (a Bálna déli végénél).
2. Északi irányból (a Szabadság híd felől) az alsó rakpartról közvetlenül érjük el a Bálna busz-parkolóját.
3. Parkolni a mélygarázsban lehet a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolókban és a többi helyeken a mínusz 1 és mínusz 2. szinten az első órában ingyenesen, utána 350 Ft/óra díj ellenében. A bejárati sorompónál szólni kell a személyzetnek, ők segítenek. A parkolási igazolvány legyen a szélvédő alatt jól láthatóan. A „Lépcsőház” feliratú ajtón át lifttel lehet feljutni a 0. szintre, azaz a földszintre. Akadálymentes mosdó itt, a földszinten van.
4. Elvileg lehet parkolni a környező utcákban, a Nagycsarnok mindkét oldalán. Figyelem! A mozgássérültek számára biztosított várakozási kedvezmény kizárólag abban az esetben érvényesíthető, ha a parkolás idején a parkolási igazolvány a műszerfalon, a szélvédő alatt szabályosan, minden szükséges adat leolvasására alkalmas módon lett elhelyezve. (Bp.Főv.Közgy. 30/2010/VI.4. önkorm.rend. 15§(2)a)

Tömegközlekedéssel:
A Fővám tér és Orczy tér között közlekedő 83-as troli vonalán vasárnap a menetrend szerint minden busz alacsonypadlós. Az Orczy tér felől érkezve a Közraktár utcánál kell leszállni. Kissé visszafelé a zebrán, majd a Bálna busz-parkolóján át az üvegajtón jutunk be a Bálnába. A 4-6-os villamosról a 32-esek terén lehet átszállni a 83-as trolira.

A Világnap programjait, melynek nagy többsége ingyenes, folyamatosan töltik fel a BKIK honlapjára (www.bkik.hu) és facebook oldalára február 12 után.
A honlapon lehet regisztrálni is. A regisztrációs felületen lehet látni a még szabad helyeket. Sikeres regisztrálást követően email-ben egy visszaigazolást küld a rendszer. Kérjük, kísérjék figyelemmel az újdonságokat, pontosításokat, változásokat.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a helyszíneken!
A szervezők a programok változtatásának jogát fenntartják.

Melléklet: jelentkezési lap